Marcello Lippi végre felhôtlenül ünnepelhetett: a picike trófeával egész Olaszországot boldoggá tette

– Lehet, furcsállja majd ezt a kérdést: a világbajnoki aranyérem megszerzése után mire lehet még képes ez a csapat?
– Ez nem furcsa, hanem jó kérdés – mondta Marcello Lippi. – A gerincet remek labdarúgók alkotják, akik neves olasz együttesekben játszanak, és rendszeresen szerepelnek európai kupákban. Azt nem merem kijelenteni, hogy nem lesznek, lehetnek változások, de a mostani keret nagy része még minden bizonnyal a kétezer-nyolcas Európa-bajnokságon is ott lesz. Most egyfajta kényszer volt rajtunk, a játékosainknak meg kellett mutatniuk az egész világnak, hogy jól futballoznak. Szerintem megfeleltek, és bebizonyították, hogy az olasz foci minősége minden aktuális gond és baj ellenére kiváló.

– Miután átvette a válogatottat, bátran fiatalított, és attól sem riadt vissza, hogy a sztárokat kihagyja, vagy a kispadra ültesse, amiért a jó eredmények ellenére sokat kritizálták. Mennyire viselték meg ezek a támadások?
– Én is ember vagyok, nekem sem esik jól, ha bántanak. Olaszországban mindenki ért a focihoz, ezért sem lehet valamennyi rajongó számára jó döntéseket hozni. Úgy vélem, az eredmények és a világbajnoki cím engem igazolt. Egyébként különösebben nem izgat a sajtó véleménye, a Juventusnál eltöltött évek során megszoktam, hogy kritizálnak, joggal vagy jogtalanul, mindegy.

– Az előbb említette a kétezer-nyolcas kontinenstornát: akkor is ön lesz az olaszok kapitánya?
– Erre most nem tudok válaszolni. Kedden találkozom a szövetség illetékeseivel, köztük Giancarlo Abete elnökhelyettes úrral, és majd együtt eldöntjük, mi lesz a sorsom.

– Korábban azt nyilatkozta, még néhány évig mindenképpen edzősködni szeretne. Változott az álláspontja a mostani siker után?
– Nem, most is azt mondom, hogy hét, esetleg tíz év munka még bennem van, de azt ne kérdezze, hogy melyik csapat vagy válogatott kispadján...

– Sokak szerint ön különleges érzékkel alakította ki a csapategységet a keret tagjai között. Egyes olasz vélemények alapján még sosem volt Olaszországnak ennyire egységes válogatottja, mint most. Mi a titka?
– Nem kell mágiára és varázslatra gondolni, ez egyszerű pedagógia. Az én feladatom az volt, hogy mindenkivel megértessem: együtt, egymásért kell focizniuk. Ezek a fiúk megtanultak egymásért küzdeni, értékeiket és erényeiket a csapat érdekében felhasználni. Mindenki egyet akart, mégpedig világbajnoki címet nyerni és bizonyítani a világnak, hogy az olasz futball nem egyenlő a bundázással és a csalással. A torna elején rendkívül nehéz helyzetben voltunk, a sajtó csak az otthoni botránnyal foglalkozott, és egyikőnket sem a Ghána elleni taktikáról faggattak...

– Korábban hiába nyert meg mindent a Juventusszal, a hét éven belül háromszor elbukott Bajnokok Ligája-döntők után sokakban az a vélemény alakult ki, hogy az ön által vezetett csapat az utolsó métereken mindig elbukik a cél előtt. Most viszont megnyerte a döntőt. Mit jelent önnek ez a cím?
– Mérhetetlen boldogságot és örömet, amiért sikerült a futballőrült Olaszországot boldoggá tenni.